Alapvetően a blogom nem így indult... A szerelemről szerettem volna írni, és arról milyen azt érezni, hogy elveszítheted!

Tegnap óta úgy érzem szépen lassan elveszítem a másik nagy szerelmem: a sportot is! Azok akik ismernek tudják, hogy imádom, gyakorlatilag bármiről is legyen szó...  Igen ám, de az utóbbi időben egyre több pofont kapok erről a területről is. A sportot egyre inkább áthatja az üzlet, a dopping, a mindennapi acsarkodás...  A  kemény, fair küzdelem helyett!

Nem akarom meggyalázni senkinek sem az emlékét, különösen egy nappal egy ilyen tragédia után! Egyszerűen csak fel szeretném hívni a figyelmet egy szomorú tendenciára! Az elmúlt 5 évben több mint harminc fiatal, elméletileg egészséges sportoló halt meg szívproblémák miatt!

Vannak, akik azt mondják nincs ezen mit izgulni, mert ez nem kiugróan magas érték... Ugyanez volt 10-20-30 évvel ezelőtt is, csak akkor nem kaptunk róla ilyen gyorsan híreket...

Szerintem mára kevés olyan ember van, aki elhiszi azt, hogy a mai sportban nincs jelen a dopping! Még ha nem is a "hagyományos" formájában, de különböző étrend kiegészítőkkel és teljesítmény fokozókkal tömik magukat a sportolók bárhol a világon, csak hogy egyre jobb és jobb eredményeket érjenek el...

Ki illegális szerekkel, ki "csak" minden erejét összeszedve és teljesen széthajtva, túlerőltetve szervezetét. IGEN, én még hiszek abban, hogy ezen halálesetek egy részét az okozta, hogy a "tiszta", vagy egyre idősödő sportoló 3x akkora erővel kellett hogy küzdjön, hogy felvegye a versenyt a világgal! Hajtott, mert ő akart a legjobb lenni a csapatában, a városában, Európában vagy a világon!

Mert valljuk be annál nagyobb dicsőség talán el nem képzelhető egy profi sportoló életében, amikor érmet nyer hazájának egy nemzetközi sporteseményen, vagy mikor bajnoki címet nyer a csapatával!

A kérdés pusztán annyi, mennyit érnek meg ezek a sikerek??? Mit hajlandóak magukra vállalni még azok a sportolók, akik profik akarnak lenni, és erre akarják feltenni az életüket? Meddig lehet húzni az emberi teljesítőképesség határait? Mikor lesz vége az egyre nagyobb teljesítményeknek, világrekord áradatnak, újabb legyőzhetetlennek hitt akadályok átugrásának, leküzdésének? Mikor jövünk rá mi magunk nézők is, hogy nem annak kell szurkolni, hogy még gyorsabban, még magasabbra, még többet... hanem lassan annak, hogy tisztábban, "felelősségteljesebben", emberként küzdve...

Ne doppinglaborok génkezelt robotjai fussák le a 100 métert 9,29 mp alatt (matematika professzorok kutatásai szerint ez lehet a "vége"), vagy másszák meg a Pireneusok vagy az Alpok csúcsait biciklikkel szuszogás nélkül (hogy csak a mostanában a doppingügyek kapcsán a leginkább előtérbe került két sportágat említsem), hanem hús-vér emberek, akik a végére igenis elfáradnak...

Már régen nincsenek illúzióim! A profi sportolók jó része évtizedek óta doppingol, egyre kifinomultabb módszerekkel. A kis nemzetek egyre jobban lemaradnak a nagyok mögött ebben a tekintetben is. Pont mi magyarok voltunk olyan "tehetségesek", hogy az előző olimpián bebizonyítottuk nálunk is doppingolnak...

Csak közben végleg eltűnt a sportból két számomra rendkívül fontos dolog:

• az esélyegyenlőség (hogy minden sportoló ugyanolyan eséllyel indul, és "csak" az általa elvégzett munkán múlik, milyen sikeres lesz)
• az igazi, tiszta emberi küzdelem!!!

Tudom sokan naívnak fognak emiatt gondolni, de számomra, aki imádja a különböző sporteseményeket ez már nem ugyanaz... Nem tudok már ugyanolyan szemmel nézni egy olimpiai, vagy épp egy Tour közvetítést. (Ahogy meséltem, ebből idén először ma láttam 10 percet... Az is miről szólt? Immár a második pozitív doppingteszt is megvan a verseny alatt... És biztosak lehetünk benne, hogy nem csak a biciklisek 1%-a doppingol!!!)

Persze nem vagyok naív, tudom ez a világ talán már soha nem fog megváltozni. A sportolók is tudják általában mit vállalnak! A saját életüket tették fel a sportra, gyakran azt is kockáztatják, hogy eredményt érjenek el. Vannak akiket ebbe a helyzetbe kényszerítenek, vannak akik csak ebbe kényszerülnek!

A kérdés csak tényleg annyi: MENNYIT ÉR A SPORT??? Megéri, hogy EMBEREK az életüket kockáztassák különböző csodaszerek beszedésével, vagy azzal, hogy "tisztán" sokszoros erőbedobással készülnek, hogy legyőzzék azokat, akik mindezt megteszik?

A választ a világnak kell eldöntenie! Én, nézőként, kívülről azt mondom, nekem az egész nem ér ennyit... Ha ez az újabb és újabb rekordok ára, akkor most hagyjuk abba, így is messzire jutott már az ember. (hogy egész pontosan milyen messzire és meddig mehetünk még tovább arról ITT olvashatsz bővebben.

Sajnos egyre több olyan család és ember van a Földön, akik talán velem értenek egyet...

Csak néhány név egy szörnyű listáról: Marc-Vivien Foe, Fehér Miklós, Zavadszky Gábor, Antonio Puerta, és most Kolonics György.

Nyugodjatok békében, soha nem felejtünk titeket!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.